Elindult a #Vlog - Bemutatkozás




Elindult a Vlogom is, így ebben a bejegyzésben ennek a szöveges átiratát fogom közölni, természetesen a videóval egyetemben. Jó olvasást/mozizást.



Üdvözlök mindenkit! Én Teszáry Péter vagyok. Örülök hogy találkozunk Itt a csatornámon. Ha rám találtál akkor annak nagyon örülök, mert az akkor azt jelenti hogy célba talált a promója dolgoknak. Nos, hogy miről is fogsz szólni ez a csatorna: ez az első videó egy ilyen bejelentkezés és felvezetése annak hogy majd miről szeretnék beszélni. Tulajdonképpen én nem olyan régen, másfél, most már lassan durván két éve váltam vállalkozóvá, és azt gondoltam hogyha a létrehozok egy csatornát amiben a tapasztalataimat megosztom akkor az talán hasznos lehet mindenki számára úgyhogy innen született az ötlet és tulajdonképpen egy szárnypróbálgatás ez számomra is hiszen még ilyen formában és ilyen tematikájú Vlogot/Blogot nem készítettem sosem. Úgyhogy remélem, hogy összességében jól fog sikerülni ez az adás és a majd ezt követő sorozatok. Úgyhogy remélem hogy találsz majd benne hasznos dolgokat. Tehát alapvetően én nem olyan rég vagyok vállalkozó, viszont azt gondolom hogy már elég sok tapasztalatot jutottam ahhoz hogy megosszam az eddigieket Tulajdonképpen ez egy ilyen naplózás is lesz ez a Vlog/Blog folyam. Tehát minden epizódban Igyekszem majd kitérni esetleg egy általad feltett kérdésre vagy olyan dologra mivel éppen találkoztam és újdonságként hat. Illetve hát a korábban megtörtént események alapján a saját tapasztalataimat szeretném megosztani hogy mire érdemes odafigyelni ilyen buktatók lehetnek mire kell vigyázni és a többi és a többi úgyhogy tulajdonképpen ez egy szárnypróbálgatás, egy napló és egy ilyen kis tipp-csomag akar lenni egyben. Nem az a befeszülős, nem az a nagyon konkrét, tudományos beállítottságú oldal, tehát semmit nem akarok megfejteni, hanem inkább csak arról beszélni, hogy az én utazásom, vagy az én utam ezen a vállalkozóvá váláson hogyan történt. Milyen eszközöket használok, mivel foglalkozom, milyen munka módszereim vannak, úgyhogy tulajdonképpen majd erről szeretnék így közösen veletek diskurálni, illetve hát én mondom, ti meg majd kommenteltek ha úgy érzitek. Hogy tulajdonképpen milyen témakörben lesz még így minden? Én alapvetően weboldalak is webshopok készítésével foglalkozom illetve az SEO-val és hát korábban marketingesként marketinggel is foglalkoztam de ez már most inkább átült teljesen a weboldal-webshop készítésre. De mindemellett az én portfólióban azért benne van a webdesign illetve benne van a SEO is. Nyilván bizonyos ügyfeleinknek akik régebb óta megvannak vagy külön kérik, nekik szoktam különböző Social Media felületeken segíteni illetve a Google és a Facebook ADS-el is próbálom őket támogatni. Úgyhogy ez a tevékenységi kört tulajdonképpen. Ezen belül lesznek majd a különböző témák, hogy tényleg mihez mint használok és mit hogyan érdemes csinálni. Úgyhogy lehet hogy kicsit hosszúra sikerült ez az első de azért remélem hogy így átjött, hogy miről fog szólni ez a csatorna. Remélem hogy tetszik a témakör, úgyhogy ha feliratkozol és esetleg like-olod is a videót akkor azt nagyon szépen megköszönöm. Dióhéjban ennyi lett volna az első csapás és hamarosan találkozunk, a következő bejegyzésben.

Share:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A honlapom:

Rendszeres olvasók

Blog archívum

Translate